A világhírű belga mesterdetektívvel, Agatha Christie egyik népszerű főhősével természetesen nem történhetett meg, hogy megoldatlanul zárjon le egy ügyet. A közismert Gyilkosság az Orient expresszen című történet is csak azért maradt látszólag lezáratlan, mert Poirot így akarta, illetve az utolsó nagyjelenetben, a szembesítés pillanatában két lehetséges változatot adott elő: egy egyszerű és kézenfekvő magyarázatot, amelyikkel kielégíthetik a rendőrség kíváncsiságát, illetve egy jóval bonyolultabb és összetettebb, kusza mellékszálaktól terhelt lehetőséget, amelyik a legendás vonaton elkövetett gyilkosság valódi indítékait és módszereit vázolta fel.
Túlzások nélkül mondhatjuk, hogy a Panel című képregényes szaklap hiánypótló kiadvány, ugyanis korábban magyar nyelven egy-két alkalmi füzettől vagy sikertelen próbálkozástól eltekintve ilyen még jelent meg rendszeresen. A Panel 2008-ban már a harmadik évfolyamában jár, folyamatos frissített az internetes kiadása is.
Állatkínzás miatt bírságoltak meg egy férfit Amerikában, mert egy fához kötötte lusta macskáját. Pedig az lett volna az igazi állatkínzás, ha kocogás közben cibálja magával a jószágot. Tisztelem az állatvédőket, de az ilyen esetek is igazolják, hogy az emberi hülyeség határtalan. Garfield meg röhög a markába.
Már-már hihetetlen, hogy Jim Davis – Garfieldnek, a világ legkövérebb és leglustább macskájának megalkotója – a saját nagyapjáról, James Garfield Davisről mintázta hősét. Habár Garfield macskával a világ szinte minden táján százezrek, sőt milliók tudnak azonosulni, elképzelhető, hogy szegény nagyapa nem éppen ilyen dicsőségre vágyott.
Valami furcsa összefüggés van az Asterix- és a Lucky Luke-képregénysorozat között, ami miatt egy igazi rajongó nem is tud úgy beszélni az egyikről, hogy ne szólna rögtön a másikról is. Nemcsak a párhuzamos kiadások kötik össze a rendíthetetlen gall falucska lakóinak és a vadnyugat (egyik) legnagyobb hősének kalandjait, hanem hasonló képi világuk, és ugyanaz a forgatókönyvírójuk személye: évtizedeken át a mágikus képességű René Goscinny írta mindkét sorozat történeteit.
Miután Julius Caesar meghódította Galliát, és legyőzte Vercingetorix arvernus királynak, a római hódítás elleni gall felkelés vezetőjének seregeit, az időszámításunk előtti ötvenes években egy rendíthetetlenül ellenálló kis falucska fittyet hányt a hatalmas birodalom terjeszkedésére. A település lakóiról szóló képregény a mai napig is komoly tudósokat vesz rá, hogy a történelem olyan darabkája után kutassanak, amely valójában a képzelet szüleménye. Több-kevesebb rendszerességgel ugyanis feltűnnek önjelölt régészek, és világgá kürtölik: megtalálták Asterix faluját.
New Yorkban, egy lepukkant, külvárosi virágboltban rendezte be főhadiszállását a nagyon-nagyon misztikus TNT titkos társaság, avagy nyomozóiroda. Bűnüldözési tevékenységüket persze nem kell túl komolyan venni, hiszen a Magnus & Bunker álnév mögött rejtőzködő olasz szerzőpáros, Roberto Raviola (Magnus) képregényrajzoló és Luciano Secchi (Max Bunker) forgatókönyvíró is főként a szatirikus elemeket domborítja ki az Alan Fordról szóló történeteiben.
Nem tudom, hogy létezik-e női irodalom. Amióta az emancipáció feltűnt bolygónk kék egén (vagy hol…), sokan vitatták már ezt a kérdést, amelyik minduntalan, újra és újra éles és elszánt, szenvedélyes vitákat generál. Akad, akinek jobban esik azt mondani, hogy van, igenis létezik külön női és külön maszkulin irodalom, és nem csekély azoknak a száma sem, akiknek jobban esik úgy érvelni, hogy nincs, istenuccse, az irodalom egy és oszthatatlan, nem tagolható nemi szempontok alapján. Mert, édesanyám, nem perdül a rokka, oly szakadós olykor az a bizonyos szál…
Kiváló válogatás jelent meg a világhírű vajdasági szerb képregényrajzoló, Aleksandar Zograf műveiből. Az Elhasznált világ című kötetbe sorolt munkái átfogó képet adnak a szerző műfajteremtő ábrázolásmódjáról, krónikási szemléletéről, sokszínű elbeszélői technikájáról.
Blogoló. Egy éjjeli madár a blogErdő rejtekéből