A történelem ma már „csak” úgy jegyzi: a hétéves háború. Az 1756-ban kezdődött fegyveres konfliktusban – valójában: több egymással párhuzamosan vívott, s helyenként egész kontinensekre kiterjedt háborúban – Franciaország elvesztette észak-amerikai gyarmatait, amelyek ekkor kerültek Nagy-Britannia és Spanyolország kezére.
Ha elfogadjuk, hogy a nagyszerű Sergio Leone korszakos jelentőségű alkotásaira és általánosságban a vadnyugati tematikájú olasz produkciókra meghonosodott a kinematográfiai szakzsargonban a „spagettiwestern” kifejezés, akkor ez bizony méltán illik a milánói Sergio Bonelli Editore kiadóház képregényeinek nagy részére is.
Horvátország uniós csatlakozásának ürügyén tavaly a magyarországi baloldalon – mintha divatcunami söpört volna végig rajta –, többször is olvastam arról, hogy nem kellene áltatnunk magunkat, egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy a horvátok is ugyanolyan lelkesedéssel tekintenek vissza „a több évszázados közös történelmünkre”, mint azt itthon állítólag oly sokszor felemlegették kormányzati körökben. Nem tagadom, valóban található ezzel kapcsolatban néhány említés, de hogy elszántan „felemlegették” volna, az nekem valahogy nem tűnt fel.
Valahol a képregény és a karikatúra között félúton határoznám meg Merényi Dániel Napirajz című kötetének rajzait. Kár, hogy alkalmanként elkapkodja, összecsapja, odafirkantja rajzait, mert a vázlatkezdemények ellenpontjaként azok a munkái, amelyek kiváló humorukkal és frappáns megvalósításukkal kiemelkednek a kötetbe gyűjtött anyagból, valóban minden elismerést megérdemelnek.
Amikor irodalmi művek feldolgozásával találkozunk filmen, színházban vagy képregényben, szinte elkerülhetetlenek az összehasonlítások az "eredetivel". Amikor azonban számon kérünk bizonyos dolgokat, amiket hiányosságoknak érzünk, gyakran hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni, hogy a különböző művészetek más és más eszközöket használnak, más módszerekkel érzékeltetetik és fejezik ki ugyanazt. Amire a filmnek elég egy éles olló, amivel a vágó elvégzi a dolgát, ahhoz a színháznak átállásra van szüksége, amit a regényben negyven-ötven oldalon ír le a szerző, azt a képregény esetenként néhány képkockában képes elmondani.
"Ez a Poirot mulatságos, kerek kis emberkének tűnt számomra: egy borbélyműhely fodrászára hasonlított" – mondja el Agatha Christie Gyilkosság Mezopotámiában című regényének narrátora, Amy Leatheran, a fiatal ápolónő a világhírű mesterdetektívről. François Riviére francia rendező és regényíró a brit írónő több regényéből készített képregényes adaptációt, amelyek közül a Partvonal Kiadó nemrég négyet adott ki magyar fordításban.