VISSZAPÖRGETÉS
Amivé lehetnénk
„Súlyos teher, Woodstock, ily elvadult / Fejedelemnek lenni védnöke; / Be elfajult apjától, kit a rémült / Frankok fekete hercegnek neveztek / Nem mintha zord s borús lett volna arca, / Mert kedves és szívélyes képe volt, / De mert temérdek gyászt hozott a bús / Francia földre: nyögte az egész / Frankhon Crécy, Poitiers, Maine és Artois / Csatamezőin győztes fegyverét. / De földi katona helyett az égtől / A mennyekben kapott királyi díszt. / Áldott porában is! Ilyesmire / Nem vetemedett volna ellensége, / Nemhogy apjának testvérei ellen, / Inkább cseppenként elhullatja vérét, / Eltépi a lét minden kötelékét, / Feladja végső percét is, amelyben / Szédült királlyá tette meg fiát” – a Thomas of Woodstock című dráma első nagyobb monológja ez, amelyik a mű egyik főszereplőjének, John of Gaunt, Lancaster hercegének szájából hangzik el. A darab egyik érdekessége, hogy ma még úgy kell beszélnünk róla, mint ismeretlen szerző művéről. Aztán pedig, hogy mit hoz a holnap, ma még felesleges volna találgatni. A marosvásárhelyi Látó című folyóirat 2007. augusztus-szeptemberi kettős számában közölte a színmű magyar változatát Jánosházy György fordításában. „A British Museumban van egy kézirat, szakértők szerint 1605-ben vetették papírra: angol történelmi dráma szövege, abból a színmű-típusból, amelyet Marlowe alakított ki, és Shakespeare fémjelez mai köztudatunkban” – olvashatjuk a fordító alkalmi jegyzetében: „Az a valaki, mondanák De Vere gróf hívei és a »stratfordi ember« szerzőségének más tagadói, akit tudatlanságunkban ezen a néven tisztelünk. Egy máskülönben ismeretlen dráma egyetlen fennmaradt példánya, ez is csonka, hiányzik a címlapja és a vége, egy vagy több lapja. És semmi adat, amely valamelyest is útba igazítaná a kutatót. Ez is jócskán hozzájárulhatott ahhoz, hogy a »szakma« oly sokáig elhanyagolta ezt az érdekes és értékes irodalmi relikviát.”
A fordítónak nagyon is igaza van: Shakespeare a mai köztudatunknak ugyanolyan szerves része, mint periódusos rendszer, az SI mértékegységek, a számítógépek vagy a schengeni vízum.
Shakespeare mindenhol jelen van. A Google internetes keresőprogram 0,14 másodperc alatt negyvenhétmillió és hatszázezer találatot produkál a brit tragédiaköltő nevére, és mi lenne még, ha kicsivel több időt szán erre és egy kicsivel tovább keresgél... A YouTube világhálós videómegosztó szerverén tizenegyezer nyolcszáz videó közül válogathatunk, melyet az ő neve fémjelez.
De a Star Trek című televíziós science fiction eposz első legénységének kalandjaiban, az eredeti sorozat egyik epizódjában (The Original Series; William Shatnerrel James T. Kirk kapitány, majd később már admirális szerepében; Leonard Nimoy, mint a hegyes fülű, zöld vérű vulkáni, Spock, és Walter Koenig angolosan Pavel Andreievich Chekov, magyarosan meg talán inkább Andrejevics Csekov parancsnok szerepében) hangzik el a legendáris mondat: „akkor fogja igazán élvezni Shakespeare műveit, ha eredeti klingon nyelven olvassa azokat”. A második, az új nemzedék (The Next Generation) kalandjait feldolgozó sorozatban az Enterpraise űrhajó élén álló Jean-Luc Picard kapitány (alias Patrick Stewart) is lépten-nyomon az ő műveiből idéz. A legénység tagjai, s legfőképp Data parancsnok (mint már mondtuk: a magánéletben pedig inkább csak Brent Spiner), az emberi lét után sóvárgó, s az emberi létezés rejtelmeit kutató android a holografikus fedélzeten (holo deck) az V. Henrikből és több más darabból ad elő részleteket. Diana Troy tanácsadó (Marina Sirtis brit színésznő kiváló tolmácsolásában) pedig a Romeo és Júlia erkélyjelentével példálódzik, amikor nem tudnak szót érteni az ismeretlen civilizációval, amelyiknek képviselőivel összefutottak a kietlen űrben. Hoffmann, vagy ismertebb nevén Hofi Géza (született 1936. július 2-án Kőbányán, Budapesten) magyar humorista is a Hamlet című tragédia főhősnőjének, Opheliának a nevével viccelődve választotta az 1987-ben hanglemezen, régi jó bakeliten is megjelent műsora címéül azt, hogy Hofélia. A Talpraesett Tom (no jó, elismerem, Lucky Luke, de ennyi erővel akkor már Villám Vili is lehetne...), a vadnyugat hősének kalandjait feldolgozó képregénysorozat filmváltozatában (Terence Hill-lel a címszerepben), a Dalton fivérek – természetesen a börtönből való szökés reményében – Shakespeare műveiből készítenek és mutatnak be jelenteket. Az Amigo és barátai című rajzfilmsorozat címszereplője arról győzködi a szerzőt, hogy ne írjon szomorú befejezést a Romeo és Júlia végére, érje be inkább csak egy snassz happy enddel, és komolyan figyelmezteti, hogy nagyon ügyeljen ám arra, milyen szavakat ad a herceg szájába, mert könnyen félreérthetik és nem kívánt politikai felhangokat vélhetnek majd kihallani belőlük. A Lear király előadásának szünetében játszódik Hubay Miklós Te, Imre, itt valami ketyeg című egyfelvonásosa, melyben a végkifejlet is elmarad, hiszen a posztos tűzoltó előadás közben felrobbantja a színház épületét; a Művészeti Akadémia színinövendékei egy régi videofelvételen ugyancsak a Romeo és Júlia erkélyjelentét adják elő vizsgájukon több változatban, több különböző – olykor teljesen meghökkentő – megközelítésben és értelmezésben. Danilo Kiš Borisz Davidovics síremléke című regényéből is tudhatjuk már rég, hogy a mű Novszkij melléknéven is ismert címszereplőjét Sztálinhoz és Leninhez fűződő kapcsolata miatt bolsevik Hamletnek nevezték és becézték, olykor talán csúfolták is...
És még nagyon sokáig lehetne folytatni ezt a felsorolást, amelyikben igyekeztem főképp csak olyan hivatkozásokat és vonatkozásokat összegyűjteni, amelyek úgymond perifériálisak, csak érintőlegesen és mellékesen kötődnek Shakespeare-hez, az életművel konkrétan alig állnak összefüggésben.
A Látóban közölt Thomas of Woodstock című drámát azonban ennyi sem illeti meg. A marosvásárhelyi folyóirat, amelyik már évek óta hagyományává tette, hogy a nyári hónapokban, az augusztus-szeptemberi kettős kiadását rendszeresen a drámairodalomnak szenteli, idén – sötét alapon fehér színű kézírással – Gálfalvi György szerkesztő egy mondatát közölte a vonatkozó lapszám belső borítóján: „Azért vagyunk a világon, hogy azzá legyünk, akik lehetnénk.” Habár nekem Gálfalvi egy másik mondata a kedvencem, amelyet személyesen hallottam tőle egy veránkai borozós délutánon a kecskeméti Forrás című folyóirat írótáborában néhány évvel ezelőtt: „abban a társaságban, ahol a zsidókat szidják, én zsidó vagyok”.
Tény azonban, hogy ennek az egyelőre ismeretlen szerzőnek a Thomas of Woodstock című színműve is azért maradt fenn, és azért van meg, ha csak egy példányban is, de a mai napig is a világon, hogy azzá váljon, amivé – a körülmények kedvező alakulása, a véletlenek pozitív összejátszása folytán – a leginkább lehetne. Ha a Shakespeare-életmű részévé, hát az a sorsa, ha Shakespeare-apokriffá, ám úgy legyen. Se többé, se kevesebbé, mint amiért értelme volt fennmaradnia.
(Magyar Szó, 2007. november 3.)
Szerencsés Anna illusztrációja
